French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Mi, mennyi, miért? – a szenegáli elnök félig titkos vagyonbevallása
Egyesület - Hírek
Il n'y a pas de traductions disponibles

Szenegál, Dakar – Zavarba ejtő az új szenegáli elnök vagyonnyilatkozata. Egyrészt mert nem nyilvános, másrészt a benne lévő adatok miatt. Erre a megállapításra jutottak a szenegáli internetes kiadványok, azt követően, hogy Macky Sall az Alkotmánytanácsnak leadta az összesítést.

 

Választóit is alaposan meglepte az áprilisban megválasztott elnök azzal, hogy nem tette nyilvánossá a vagyonnyilatkozatát. Macky Sall a kampányban ugyanis átláthatóságot és őszinteséget ígért. Ehhez képest a helyi véleményformálók szerint kevés, hogy csak az Alkotmánytanácsnak adta le vagyonbevallását.

Persze ez a testület sem teljesen zárt, hiszen több információ is kiszivárgott Macky Sall vagyonáról. Ezek alapján a szenegáli sajtó nagyon gazdag embernek tartja az új elnököt. Nemcsak Szenegálban vannak házai, hanem az Egyesült Államokban és Kanadában is. Az ingatlanok mellett van egy 35 autóból áll flottája, és hét különböző bankszámlája. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek a számlák melyik bankoknál vannak, mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy mekkora ezeknek az egyenlege, mennyi készpénze van az elnöknek.

 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday417
mod_vvisit_counterYesterday781
mod_vvisit_counterThis week5162
mod_vvisit_counterLast week4781
mod_vvisit_counterThis month9321
mod_vvisit_counterLast month22022
mod_vvisit_counterAll days1180437

Online (20 minutes ago): 12
Your IP: 216.73.216.114
MOZILLA 5.0,
Today: Sep 13, 2025
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület