French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Négy év börtön a terrorista célpontokat ajánlgató francia - algériai fizikusnak
Egyesület - Hírek
Il n'y a pas de traductions disponibles

Franciaország, Algéria - A 35 éves Adlene Hicheur ügyét március végén tárgyalta a bíróság, amely most hozta meg ítéletét: öt év börtön, ebből egy felfüggesztve. Azért van jelentősége a tárgyalás időpontjának, mert márciusban még igen friss volt az ugyancsak algériai származású francia terrorista ámokfutásának ügye. Mohamed Merah 7 embert ölt meg hidegvérrel, köztük több gyereket is.
Adlene Hicheur már 2009 óta börtönben ül, ekkor csapott le rá a rendőrség. Az ok: levelezett a világhálón egy olyan iszlamista aktivistával, akiről kiderült, hogy az AQIM francia összekötője. Musztafa Debsi, az al Kaida észak-afrikai szárnyának egyik vezetője  persze álnéven szerepelt, így a védőügyvéd szerint védence nem tudhatta, hogy kivel van dolga.
Csakhogy akár tudta, akár nem, a levelezés témája a Dzsihád volt. A szent háború a hitetlen Nyugat ellen! A tehetséges algériai származású fizikust elsősorban Franciaország afganisztáni szerepvállalása háborította fel. Ezért azt javasolta az AQIM-nak, hogy támadja meg azt a francia repülőteret, ahonnan a katonák Afganisztánba indulnak. Pontos koordinátákat is adott hozzá- a fizikusok szakmai precizitásával. Az akcióból nem lett semmi, mint ahogy abból sem, hogy Musztafa Debsi azt javasolta hősünknek, hogy kövessen el öngyilkos merényletet valahol Franciaországban. „Büszke vagyok, hogy alkalmasnak talál erre, de még nem vagyok kész a feladatra!”- válaszolta a fiatal fizikus.
A mostani ítélet azt jelenti, hogy Adlene Hicheur hamarosan szabadulhat, mert 2009 óta ül vizsgálati fogságban. Ezenkívül a védőügyvéd fellebbezést nyújt be mondván, hogy a bírósági tárgyalás nem lehetett tárgyilagos akkor, amikor egész Franciaország a toulouse-i merényletek hatása alatt állt. A másik kifogás: csak levelezésről volt szó, történni nem történt semmi. Az ügy alaposan megosztja a francia közvéleményt, amely az elnökválasztás előtti napon amúgy is felfokozott izgalomban van...
 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday8
mod_vvisit_counterYesterday185
mod_vvisit_counterThis week1669
mod_vvisit_counterLast week1414
mod_vvisit_counterThis month9616
mod_vvisit_counterLast month10938
mod_vvisit_counterAll days856445

Online (20 minutes ago): 5
Your IP: 18.233.223.189
,
Today: Mar 29, 2024
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület