blikk 2012.04.26. 10:12 | Utolsó módosítás: 2012.04.26. 10:19 Rajczi Péter az NB I legdurvább focistája |
Egyesület - Sport |
Nincs fegyelmezetlenebb futballista Rajczi Péternél a magyar élvonalban.
Legalábbis erről árulkodnak a statisztikák, az Újpest csatárát ugyanis a mostani szezonban – a bajnoki és kupameccseket figyelembe véve – már négyszer állították ki, s emellett hét sárga lapot is összegyűjtött. A legutóbbi – a Haladás elleni bajnokin mehetett idő előtt zuhanyozni – kiállítását követően négy bajnoki meccsre szóló eltiltást kapott. Az utóbbi öt esztendő nem múlt el Rajczi-kiállítás nélkül – a csatár úgy véli, sokszor azért is lappal figyelmeztetik, amit másoknak elnéznek. – Már többször utaltam rá, hogy a játékvezetők nem egyenlő mércével mérnek. A klub viszont tudatta, hogy a csatár a kiállítás után durván megsértette Szilasi Szabolcs játékvezetőt, ezért kapta a súlyos eltiltást. A vezetők azonban saját szankcióról nem tesznek említést. Ugyanakkor a lilák internetes oldalán megfogalmazott szurkolói vélemények sokatmondóak. Tény, hogy Rajczi a legeredményesebb újpesti focista, a bajnokságban nyolc gólnál tart. |
Események
jelenleg nincs új esemény
Látogató számláló
Today | 304 | |
Yesterday | 553 | |
This week | 3992 | |
Last week | 1537 | |
This month | 9690 | |
Last month | 26137 | |
All days | 1008551 |
Your IP: 18.119.140.252
MOZILLA 5.0,
Today: dec. 21, 2024