| Befektetők nélkül maradt Szudán |
| Egyesület - Hírek |
Szudán, Kartúm – Nemzetközi konferenciát tartottak volna a szudáni befektetési lehetőségekről, hogy külföldi cégeket csábítsanak az országba. A konferenciát azonban le kellett mondani, miután az USA és más államok jelezték, hogy nem vesznek részt a rendezvényen.
Szudánnak rendkívül fontos lenne, hogy mielőbb befektetőket csábítson az országba, mert a gazdaság romokban hever. Az USA korábban még támogatta a konferencia megszervezését, de a Dél-Kordofánban és Kék Nílus régióban kirobbant harcok miatt úgy döntött, inkább távol marad a rendezvénytől. Az amerikaiak és más nyugati országok diplomatái elmondták, hogy addig nem ülnek tárgyalóasztalhoz a szudániakkal, amíg nem függesztik fel a harcokat a régiókban. A konferenciát eredetileg március 23 és 24-én rendezték volna meg Isztambulban. Diplomaták szerint kicsi az esélye annak, hogy a közeljövőben megvalósuljon a konferencia. A nyugati államok ráadásul azt is jelezték, hogy a segélyekről, illetve az adósságok eltörléséről addig nem lehet szó, amíg a harcok folytatódnak. Az ENSZ adatai szerint több mint 410 ezer embert hagyta el otthonát Szudán két déli régiójában, miután kirobbantak a harcok. A szudáni vezetés a helyi SPLM-North lázadó szervezet ellen indított háborút. A szudáni elnök és kormányának több tagja ellen egyébként nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, háborús bűnök elkövetése miatt. Az USA többször is azzal vádolta meg a szudáni kormányt, hogy légicsapásokat hajt végre a civil lakosság ellen. Kartúm minden vádat visszautasít, és kitart amellett, hogy a tavaly függetlenné vált dél-szudániak erőteljesen támogatják a Szudánban működő lázadó szervezeteket. |
Események
jelenleg nincs új esemény
Látogató számláló







![]() | Today | 168 |
![]() | Yesterday | 1021 |
![]() | This week | 168 |
![]() | Last week | 8421 |
![]() | This month | 24607 |
![]() | Last month | 26240 |
![]() | All days | 1221963 |
Your IP: 216.73.216.186
MOZILLA 5.0,
Today: okt. 26, 2025



Szudán, Kartúm – Nemzetközi konferenciát tartottak volna a szudáni befektetési lehetőségekről, hogy külföldi cégeket csábítsanak az országba. A konferenciát azonban le kellett mondani, miután az USA és más államok jelezték, hogy nem vesznek részt a rendezvényen.










