French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Kiszabadulhatnak a terroristák fogságából az Észak-Maliban elfogott algériai diplomaták
Egyesület - Hírek
Mali, Bamakó - Erről az afp bamakói tudósítója számolt be, miután telefonbeszélgetést folytatott a Mujiao nevű iszlamista szervezet egyik vezetőjével. Ez a szervezet, melynek neve Mozgalom Nyugat-Afrika Egységéért és a Dzsihádért, április ötödikén foglalta el Gao városában Algéria konzulátusát. A konzult és hat munkatársát elfogták és ismeretlen helyre vitték.

 

Az afp tudósításából az is kiderül, hogy a Mujiao nevű szervezet az Ansar Dine tuareg szervezetet bízta meg azzal, hogy átadja a foglyokat az algériai hatóságoknak. Az Ansar Dine is be akarja vezetni a muzulmán igazságszolgáltatást Mali északi részén. A Mujiao állítólag az AQIM egyik renegát osztaga.

 

A mali biztonsági szolgálat egyik főnöke az afp-nek megerősítette, hogy jól halad az algériai diplomaták szabadon bocsátása, de semmi konkrétumot nem mondott arról, hogy hol és mikor kerül erre sor. Azt sem árulta el, hogy vajon fizetett-e Algéria a diplomaták elengedéséért.
Algéria külügyminisztere hétfői sajtóértekezletén közölte, hogy a diplomaták jól vannak. Murad Medelszi hozzátette: reális esély van arra, hogy a gaoi konzulátus diplomatái hamarosan kiszabaduljanak, de részleteket ő sem árult el...
 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday4
mod_vvisit_counterYesterday158
mod_vvisit_counterThis week1359
mod_vvisit_counterLast week2261
mod_vvisit_counterThis month7129
mod_vvisit_counterLast month10423
mod_vvisit_counterAll days864381

Online (20 minutes ago): 2
Your IP: 18.221.208.183
,
Today: ápr. 19, 2024
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület