| Villámlátogatást tett az amerikai külügyminiszter helyettes Szomáliában |
| Egyesület - Hírek |
|
There are no translations available. Szomália, Mogadishu – Szomáliában járt Johnnie Carson az USA afrikai ügyekért felelős külügyminiszter helyettese, aki Mogadishuban találkozott Sheik Sharif Ahmed szomáliai elnökkel és az átmeneti kormány több miniszterével is. A villámlátogatás után Carson Kenyába utazott, ahol elismerően nyilatkozott a jelenlegi szomáliai vezetés eddig végzett munkájáról.
Augusztusban jár le a szomáliai átmeneti kormány mandátuma, amelynek két fontos feladata van még hátra, mielőtt távozik a hatalomból. Elsősorban elnökválasztást kell szerveznie és új alkotmányt kell írnia.
Johnnie Carson amerikai külügyminiszter helyettes Nairobiban azt mondta, hogy utazási korlátozások fognak bevezetni azok ellen a személyek ellen Szomáliában, akik megpróbálják megakadályozni a két folyamat beteljesülését és emellett a bankszámláikat is zárolni fogják. Carson azt is elmondta, hogy a szankciókat a jelenlegi szomáliai átmeneti kormány tagjaira és az elnökre is kiterjesztik, ha nem teljesítik kötelezettségeiket a megadott határidőre. A külügyminiszter helyettes azt is elmondta, csak akkor nyitják újra a szomáliai nagykövetségüket, ha a biztonsági helyzet ezt lehetővé teszi. Addig is folyamatosan figyelemmel követik az eseményeket az országban. |
Események
jelenleg nincs új esemény
Látogató számláló







![]() | Today | 236 |
![]() | Yesterday | 1021 |
![]() | This week | 236 |
![]() | Last week | 8421 |
![]() | This month | 24675 |
![]() | Last month | 26240 |
![]() | All days | 1222031 |
Online (20 minutes ago): 18
Your IP: 216.73.216.186
MOZILLA 5.0,
Today: Oct 26, 2025
Your IP: 216.73.216.186
MOZILLA 5.0,
Today: Oct 26, 2025



Szomália, Mogadishu – Szomáliában járt Johnnie Carson az USA afrikai ügyekért felelős külügyminiszter helyettese, aki Mogadishuban találkozott Sheik Sharif Ahmed szomáliai elnökkel és az átmeneti kormány több miniszterével is. A villámlátogatás után Carson Kenyába utazott, ahol elismerően nyilatkozott a jelenlegi szomáliai vezetés eddig végzett munkájáról.
Augusztusban jár le a szomáliai átmeneti kormány mandátuma, amelynek két fontos feladata van még hátra, mielőtt távozik a hatalomból. Elsősorban elnökválasztást kell szerveznie és új alkotmányt kell írnia.










