French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
 Bissau Guinea: a kijelölt elnök köszöni szépen, de nem vállalja
Egyesület - Hírek
Bissau Guinea, Bissau - Nem fogadom el a jelölésemet! Én a törvényesség alapján állok, azt védelmezem, és nem fogadok el semmilyen olyan intézményt,amely kívül áll a törvényes kereteken!- nyilatkozta az afp hírügynökségnek telefonon Manuel Serifo Nhamadjo, aki az április 12- i puccs előtt a parlament elnöke volt Bissau Guineában.

 

A puccs után katonák vették át a hatalmat, de látva a nemzetközi tiltakozást, lepaktáltak a korábbi ellenzéki pártokkal és ideiglenes, két évre szóló átmeneti kormányzást vezettek be. Ennek az Ideiglenes Kormányzatnak lett volna az elnöke Manuel Serifo Nhamadjo. Neki kellett volna kineveznie vagy legalábbis jóváhagynia az új kormányfőt. Csakhogy az eddigi kormányfő, Carlos Gomes Junior börtönben van, holott ő nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját Bissau Guineában. A második fordulót április végén kellett volna megtartani, de ezt akadályozta meg a katonák puccsa. A kokaincsempészetből élő elit belső villongásait a külvilág csak hüledezve követi, hiszen a koldusszegény országban már eddig is puccsok követték egymást. Mindegyik vezetés magasztos jelszavakat hangoztatott, de végül kiderült, hogy jószerivel csak a kábítószercsempészet hasznát osztották el új szabályok szerint az elit köreiben, Bissau Guineában.

 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday781
mod_vvisit_counterYesterday550
mod_vvisit_counterThis week4717
mod_vvisit_counterLast week4186
mod_vvisit_counterThis month11881
mod_vvisit_counterLast month17782
mod_vvisit_counterAll days1081447

Online (20 minutes ago): 43
Your IP: 18.117.70.50
MOZILLA 5.0,
Today: ápr. 18, 2025
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület