French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Szabadon engedték a „háborút kirobbantó” brit túszt Szomáliában
Egyesület - Hírek
There are no translations available.

Kenya, Nairobi – Több, mint hat hónap után engedték szabadon azt a brit nőt a szomáliai kalózok, akit egy kenyai üdülőparadicsomból raboltak el, miután a férjével hidegvérrel végeztek. A brit nő szabadon engedése azért bír nagy jelentőséggel, mert Kenya az emberrablás után döntött arról, hogy háborút indít Dél-Szomáliában az al Shabab lázadók ellen. Legalábbis ez volt az ürügy.

 

 

„Hosszas erőfeszítések után sikerült elérnünk, hogy a túszul ejtett brit nőt szabadon engedjék” – mondta a Reutersnek Omar Mohammed Dirrey, Adodo körzet regionális megbízottja. A Reutersnek egy neve elhallgatását kérő szomáliai kalóz azt mondta, hogy a brit nőt azután engedték szabadon, hogy megkapták érte a kért váltságdíjat, amit egy kisrepülőgéppel juttattak el hozzájuk. A kalóz azt mondta, hogy 800 ezer dollárt kaptak, míg a közvetítők 140 ezerrel dollárt zsebelhettek be. Az 50-es éveiben járó brit nő az ITV-nek azt mondta, hogy fogvatartói nem bántották, de komoly lélektani nyomás alatt tartották a fogsága alatt. Azt viszont a kalózok állítása ellenére sem lehet biztosan tudni, hogy a váltságdíjat kifizették-e? A brit miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy a kormány nem kötött egyezséget az emberrablókkal, így aztán váltságdíjat sem állt módjában fizetni. A brit nőt egyébként azután szállították az ország központi régiójában található Adodóba, miután januárban az amerikai haditengerészet kommandósai Gamudugban akciót indítottak két segélymunkás kiszabadításáért.

A brit nőt több mint hat hónapja rabolták el Kenyából, ahol a Kiwayu szafari faluban töltötte szabadságát a férjével. A turistaközpont Kenya északi régiójában, Lamu és a szomáliai határ közelében fekszik. A nőt szeptember 11-én hurcolták el, a férjét pedig lelőtték. Az emberrablók motorcsónakkal vitték Szomáliába. A luxus üdülőközpont egyébként az emberrablás óta zárva van. Kenya nem sokkal az emberrablás után csapatokat küldött Dél-Szomáliába, hogy leszámoljanak a lázadókkal. Azóta sikerült a térség jelentős részét ellenőrzésük alá vonni, jelenleg Kismayu felé haladnak, ez a lázadók és a kalózok egyik legfontosabb fellegvára, tengeri kikötője is van. A túszejtő akciót követően a nairobi vezetés az al Shababot tette felelősé, de a lázadók jelezték, hogy nem ők az elkövetők, hanem a kalózok.

 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday380
mod_vvisit_counterYesterday81
mod_vvisit_counterThis week1003
mod_vvisit_counterLast week3221
mod_vvisit_counterThis month2040
mod_vvisit_counterLast month12909
mod_vvisit_counterAll days872201

Online (20 minutes ago): 10
Your IP: 18.223.119.17
MOZILLA 5.0,
Today: May 07, 2024
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület