French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Kína közvetít a „színfalak mögött” a két Szudán között?
Egyesület - Hírek
There are no translations available.

Szudán, Peking -  Salva Kiir, dél-szudáni elnök Pekingben azzal vádolta meg Szudánt, hogy az hadüzenetet küldött és nyílt háborút folytat a Dél ellen! A dél-szudáni elnök kínai körútját a közszolgálati televízió bőségesen közvetítette. Kínának komoly érdekeltségei vannak Szudánban is, ahol kb. 15 ezer kínai dolgozik.

 

Szudán és Dél-Szudán olajkivitelének kétharmada Kínába kerül. Így érthető, hogy Hu Csintao kínai elnök is párbeszédre hívta fel a két Szudán vezetőit.

 

Peking valószínűleg szívesen kimaradna a konfliktusból, de ezt nem nagyon teheti meg, hiszen a két Szudán szembenállásának fő oka az olaj, márpedig annak kitermelésében és szállításában Kínának meghatározó szerepe van. A China National Petrol Corporation több vegyesvállalatot is fenntart Szudánban, míg egy másik vegyesvállalat olajvezetéket épít Dél-Szudánból Kenyába. Ennek a vezetéknek épp az a célja, hogy Dél-Szudán elkerülje a szudáni csőrendszer használatát.
A kínai külügyminisztérium szóvivője igen óvatosan reagált a dél-szudáni elnök kijelentésére. Liu Vejmin kifejezte a reményét, hogy mind a két fél párbeszéddel akarja megoldani a konfliktust és egyik fél sem tesz semmi olyat, ami esetleg növelné a feszültséget. Ez  az, amit understatement- nek lehet nevezni, hiszen a két Szudán között nyílt fegyveres konfliktus van és az Afrikai Unió közvetítő akciója kudarcba fulladt. A kínai diplomácia a hírek szerint a függöny mögött arról győzködi a háborúskodó feleket, hogy a harcok ártanak az olajexportnak. Peking arra hívja fel Szudán figyelmét, hogy exportjának 90%- a az olaj, ha az valamiért leáll, akkor itt a pénzügyi csőd! És Szudán elnöke nemzetközi szervezetekhez sem fordulhat, hiszen nemzetközi elfogatóparancs van ellene a darfuri népirtás miatt...Még jobban függ az olajexporttól Dél-Szudán: ott 98% az olaj részesedése! Ezek ésszerű érvek, de kérdés, hogy a kínai diplomáciának sikerül- ezeket elfogadtatnia, hiszen évtizedes ellentétek állítják egymással szembe Szudán és Dél-Szudán vezetőit...
 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday124
mod_vvisit_counterYesterday185
mod_vvisit_counterThis week1785
mod_vvisit_counterLast week1414
mod_vvisit_counterThis month9732
mod_vvisit_counterLast month10938
mod_vvisit_counterAll days856561

Online (20 minutes ago): 6
Your IP: 52.91.54.203
,
Today: Mar 29, 2024
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület