Szilasi Ildikó: Biztosan hallottál a STOP Kony világkampányról. A dokumentumfilmet csak az első héten 120 millió ember nézte meg, világszerte. Miért tartod fontosnak, hogy a világ és a magyar közvélemény is értesüljön, és foglalkozzon a Kony-üggyel?

Jaksity Kata: Nagyon sok vetülete van ennek a problémának. Ha anyaként vagy egyszerűen jóérzésű emberként közelítem meg, a válaszom egyszerű: azért, mert nem lehet hagyni, hogy a 21. században gyerekeket és asszonyokat gyilkoljanak és gyilkoló gépekké változtassanak! Hiszen ez az a módszer, amit Kony használ. Ha mélyebben belegondolunk ebbe, még további következményekkel is szembesülünk. Hiszen ahol így irtják a lakosságot, nem tud beindulni a fejlődés, amire nagyon nagy szükség lenne Afrika ezen régiójában. Emberek úgy élnek észak-ugandai menekülttáborokban, hogy nincs ivóvizük. Olyan terület ez, ahol semmi sincsen és nem is lesz mindaddig, amíg nem mer odamenni senki, mert lázadók rettegésben tartják a vidéket…

Szilasi Ildikó: Mit gondolsz a szociális média térnyeréséről, a Kony kampányfilm nézettségéről, sikeréről? Átütheti a kampány azt a falat, hogy Konyt valóban sikerüljön megállítani?

Jaksity Kata: Ha azt nézzük, hogy mi minden történt a közösségi portál segítségével az arab tavaszkor. Ha azt vesszük, hogy micsoda erőt képvisel a közösségi média, nagyon sok mindent kinézek a kampányból. Nagyon jónak tartom, hogy a közösségi média felületeit is bedobják a kampányba. Túlzottan erősen élünk a virtuális térben, emiatt szükség van rá, hogy legyenek olyan megmozdulások, amelyek során valamilyen csoporthoz tartozunk. Ez történik most a Kony kampány kapcsán is.

Szilasi Ildikó: Milyen hatása van a kampánynak Magyarországon?

Jaksity Kata: Hogy Magyarországon milyen következménye van a kampánynak, azt nehéz megmondani. Amikor beindult a Kony kampány, én azonnal kiraktam a facebookomra. De sajnos azt látom, hogy ha posztolom a húsvéti sonkámat és kalácsomat, arra 100-an kattintanak, míg a Kony kampányt 5-en lájkolják. A húsvéti sonkát szeretjük, és mindent, amin nem kell nagyon gondolkodni. Még a lázadó korszakukban élőkön érzem, hogy nyitottabbak, és tettre készebbek. A 20-as éveikben járókon. Nem tudom, hogy itthon milyen sikerrel dübörög a Kony kampány, de örömmel látom, hogy vannak más országok, ahol nagyon megy. Ha más nem, a migrációs oldal is motiválhatná az embereket. Ezt a magyar emberek is értik. Gondoljunk arra, hogy Magyarország ma már nem tranzit ország. Gondoljunk a hazánkba irányuló menekült hullámokra. Arra volna szükség, hogy az embereket ott tudjuk tartani saját országaikban, saját kultúrájukban. Az állandó életveszély helyzetnek meg kéne szűnnie. És itt nemcsak a Kony féle terrorra gondolok, hanem például az ivóvíz hiányára is. Az mi más, mint az életet veszélytető dolog?

Szilasi Ildikó: Az ugandai Guluban, a Kony gyerekkatonái között forgatott dokumentumfilm után milyen visszajelzéseket kaptál a magyar nézők részéről?

Jaksity Kata: Azt látom, hogy tömegeket nem lehet megmozgatni. Az AHU és az Amnesty International is szervezett már nekem filmbemutatót. Ilyenkor jó érzéssel tölt el, hogy ha szűk kör is jön össze, 30-50 ember, azok nagyon érdeklődőek. Ha apránként is, de látom, hogy ez a 30-50 ember elkezd foglalkozni a témával. Arra volna szükség, hogy folyamatosan legyenek ilyen alkalmak. Az ilyen típusú dokumentumfilmek sorsát a pénzügyi források beszűkülése megnehezítette. Én most születésnapomra ezt kértem a családomtól és mindazoktól, akik a kerek évfordulómon szeretnének emlékezetes ajándékot adni, hogy inkább az erre szánt összeget tegyék be egy erre nyitott számlára és így próbálom összerakni a pénzt egy újabb dokumentumfilm forgatásához. Jómagam is mindenféle riporteri díj nélkül készítem ezeket a humanitárius filmeket. Arra volna szükség, hogy sorozatszerűen, folyamatosan adásba kerüljenek ezek a témák.

Nagy sikernek tartom, hogy Cambridge-ből jött meghívás az ugandai filmemre. Ott az önkéntesség hete keretében, a főnapon az egyik kiemelt témaként foglalkoztak a témával. A cambridge-i egyetemisták pontosan tudják, hogyan kell kezelni a közösségi médiát. Bennük érzek annyi empátiát, hogy tegyenek a változásért. A mi generációnk sokszor pesszimistán bólint: felesleges szélmalomharc. A fiatalokban még kevesebb a keserű tapasztalat. Bennük nagyon komoly potenciált látok. Ráadásul ők tudnak hatni a szüleikre is. Rajtuk keresztül fogunk eljutni az idősebb generációkhoz.

Szilasi Ildikó: Ha visszagondolsz a gului tapasztalataidra, a lányokkal való találkozásodra, melyik az az emlék, amelyet nagyon mélyen magadban őrzöl azóta?

Jaksity Kata: Florance története, amire a film is felfűződik. Florence, akinek az életében mindaz a szörnyűség egyszerre benne volt, amelyekről hallottunk. Amikor Florance-t hallgattuk, szinte nem tudtuk elhinni, amiket mond. Ugyanakkor minden egyes szavát olyan súllyal mondta, hogy biztosan tudtuk, cseppet sem túloz. Érdeke sem fűződik hozzá. A történet így hangzott. Egy éjszaka a vadonban Szudán felé terelték őket Kony katonái. Két gyermek elszökött. Megtalálták és visszahozták őket a táborba. Mindenkit felkeltettek és összetereltek. Floreacékra ráparancsoltak, hogy végezzék ki őket, bozótvágó késsel. Aki megszegi a parancsot, halállal lakol, Florance próbált ellenállni, de lecsaptak rá egy hatalmas pangával és elkezdett folyni a vére. Ekkor azt mondta Florence nővére a lánynak: csukd be a szemed, és változz géppé! Ne érezz, ne gondolkozz, csak csináld! Florance 9-10 éves lehetett ekkor, de soha nem fogja ezt tudni kitörölni magából. Csak remélni tudja, hogy a gyermekei emlékezetéből ezek az idők ki fognak törlődni. Nem értem, hogy fordulhat elő ilyen! Hogyan hagyhatja ezt a világ! Valójában a történéseket a nagyhatalmak befolyásolják, de egy komoly, nagyméretű civil megmozdulás világszerte, nyomást tud talán gyakorolni a felelős politikusokra. Véleményem szerint ez mélységesen szomorú, és nem elfogadható.