French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
 Az ellenzék a választáson és a bíróságon is vesztett Bissau-Guineában
Egyesület - Hírek
There are no translations available.

Bissau-Guinea, Bissau – A Legfelsőbb Bíróság elutasította az ellenzéki pártok kérelmét, hogy törölje az elnökválasztás első fordulójának eredményét. Az ellenzék szerint súlyos visszaélések, csalások történtek. A nemzetközi megfigyelők szerint a voksolás összességében rendben zajlott.

 

A Legfelsőbb Bíróság nem talált csalásokra utaló bizonyítékokat, ezért elutasította az ellenzéki pártok kérelmét. Az elnökválasztás hivatalos eredményei szerint az első fordulót a volt miniszterelnök, Carlos Gomes Junior nyerte meg, 49%-kal. A második helyen Kumba Yala volt elnök végzett, aki a szavazatok 23%-át szerezte meg. Yala nem fogadta el az eredményt. A politikus azzal fenyegetőzött, hogy nem indul a második fordulóban, ha a Legfelsőbb Bíróság nem semmisíti meg az első kör eredményét. Az apró nyugat-afrikai országban sokan attól tartanak, hogy hatalmi harcok robbannak ki, ha a második fordulót nem sikerül tisztességesen megszervezni. Az országban azért kellett kiírni az elnökválasztást, mert a sokak által nagyra becsült Macam Bacai Sanha államfő súlyos betegségben elhunyt. A tervek szerint a második fordulót április 22-én rendezik meg. A választási kampány szünetelt az ellenzéki pártok panasza miatt.

 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday291
mod_vvisit_counterYesterday158
mod_vvisit_counterThis week1646
mod_vvisit_counterLast week2261
mod_vvisit_counterThis month7416
mod_vvisit_counterLast month10423
mod_vvisit_counterAll days864668

Online (20 minutes ago): 6
Your IP: 52.14.150.55
MOZILLA 5.0,
Today: Apr 19, 2024
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület