French (Fr)Hungarian (formal)English (United Kingdom)
Lemondott Mali megbuktatott elnöke
Egyesület - Hírek
There are no translations available.

Mali, Bamako – Amadou Toumani Touré bejelentette, hogy lemond posztjáról. Touré hetek óta bujkál, miután a katonák átvették a hatalmat az országban. A juntát a nemzetközi közösség nem ismerte el, vezetője nemrég bejelentette: átadja a hatalmat a civileknek.

 

 „ Nyugodt szívvel döntöttem a lemondásról” - közölte Amadou Toumani Touré. A megbuktatott elnök ismeretlen helyen bujkál, testőrei rejtették el és ők gondoskodnak a védelméről. Az ECOWAS közvetítőinek vezetője, Djibril Bassole burkina fasói külügyminiszter is megerősítette Touré lemondásának hírét. A Nyugat-Afrikai Gazdasági Közösség közvetítői háromnapos intenzív tárgyalásokat folytattak a puccsistákkal a hatalomátadás menetéről. A junta vezetői első lépésben Diouncounda Traorénak adják át az ország irányítását. Traoré korábban a parlament elnöke volt. Az ezt követő átmeneti időszakban ideiglenes kormány alakul. Azt viszont még nem tudni, hogy mikor lesznek a választások. Ennél is sürgetőbb kérdés, hogy mi lesz az ország északi részét elfoglaló tuaregekkel, akik a múlt héten kikiáltották a régió, Azawad függetlenségét. Amit senki sem ismert el.

 

Események


jelenleg nincs új esemény

Facebook

Partnereink

ahu

ahu


ahu

Hírlevél

 

hirlevel_kocka

 

Látogató számláló

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterToday159
mod_vvisit_counterYesterday185
mod_vvisit_counterThis week1820
mod_vvisit_counterLast week1414
mod_vvisit_counterThis month9767
mod_vvisit_counterLast month10938
mod_vvisit_counterAll days856596

Online (20 minutes ago): 5
Your IP: 34.231.109.23
,
Today: Mar 29, 2024
Visitors Counter



Szomáliai-Magyar Egyesület